fbpx
Csapatunk2019-03-19T15:25:48+00:00

Tradíció & Családfa

Családfánk három fő részből indul, bővül, és újra és újra rügyezik!

Édesapám, Tibor műszaki és gazdasági tudása legjavát adva, a TVK több termelőgyárában és szolgáltató egységeinél szerzett szakmai és vezetői tapasztalatainak birtokában, édesanyám, Pannika támogatásával indította el ezt a vállalkozást kezdetleges körülmények között. A biztos családi háttér mellett az igazi szívvel-lélekkel végzett munkában olyan nagyszerű munkatársakat választott maga mellé, akik közül sokan már 15- 20 éve vele tartanak!

Ő a vállalat lelke, aki a mai napig szívesen osztja meg tapasztalatát, tanítja kollégáit, és irányítja a bővülő csapatot.

Öcsém, Gábor közgazdasági tudását és nyelvismeretét külföldön alapozta meg, majd vitte sikerre a táci telephelyünket, elsősorban német, osztrák és svájci partnerek bevonásával, és a számukra való értékesítéssel. Ez a piac azóta folyamatosan bővül, és általa értük el azt, hogy értékesítésünk közel 60%-a ma már exportra történik!

Végül itt vagyok én, Zsolt is, és célom, hogy egyre környezettudatosabbá váljunk, hiszen 11 éves fiam személyében testközelből tapasztalom, hogy a következő generáció is megérdemli a tisztább környezetet.
Munkatársainkkal közösen formáljuk egyre élhetőbbé a vállalkozásunkat, gondolkodásunkkal és tetteinkkel pedig környezetünket is.

Titkunk: Megfelelő embereket megfelelő pozíciókba kell helyezni

Egy láncon minden láncszemnek szerepe van, még akkor is, ha azok a szemek nem egyforma méretűek. Ha ez a lánc elszakad, szakad az egész sor. Mind fontosak vagyunk, így közösen érjük el céljainkat!

Lajos

a tiszaújvárosi és kesznyéteni karbantartó csapatunk tagja, aki azért dolgozik, hogy a gyártás zökkenőmentes legyen, és a régebbi gépeinkből is a maximumot tudja kihozni!

Nóri

már több mint 20 éve édesapám munkatársa, aki a pénzügyi területen kívül tanácsaival is ellát bennünket!

Bálint

extruder gépmester Tiszaújvárosban, aki a fóliák és zsákok gyártásában jeleskedik.

Péter

a táci telephelyünk vezetőjeként a logisztikát is szervezi, hogy külföldre is időben jussanak el a termékeink.

Gábor

a táci üzemünk gyártását szervezi, valamint az ottani kollégáink munkaidő beosztását koordinálja, mindezt úgy, hogy a megrendeléseinket mindig határidőre tudjuk előállítani!

Pityu

a táci fő műszakvezető, aki elsősorban az új kollégák betanításáért felelős, de hogy igazán példát mutathasson a többieknek, ezért a gépeken is dolgozik!

Jóska

a táci karbantartó csapatunkkal megelőzi a gépek meghibásodását, hogy mindig készen álljanak a munkára.

Jani

olyan munkatárs, akit meggyőzött a sok pozitív változás, ami az utóbbi két évben Tácon történt, és szorgalmának köszönhetően rövid időn belül műszakvezető gépmesterré léptettük elő.

Zsolti

a budapesti raktárunkban egy olyan kollégánk, aki nem csak a szállítmányozásban, hanem az értékesítésben is nagy szerepet vállal.

Jancsi

„bácsi” a legelső, kesznyéteni telephelyünk vezetője már sok éve, aki a gyártáson kívül a munkatársainkat is koordinálja.

Laci

az egyetlen olyan kollégánk, aki a kezdettől fogva velünk dolgozik, Kesznyétenben műszakvezető extruder gépmesterként mutatja meg a betanulóknak az újrahasznosított fólia gyártását.

Mónika

a kesznyéteni csomagoló részlegen még a bonyolultabb konfekcionáló gépeket is jól kezeli.

Zoli

műszakvezető munkatársunk, aki igazi szakértő az újrahasznosított regranulátumból készült fólia gyártásban, ezért még a tapasztalt munkatársaknak is tud újat mutatni!

Zsolti

műszakvezető kollégánk, aki úgy dolgozik mint egy gép. Nem csak az új, hanem a régebbi munkatársainknak is példát mutat szorgalmával.

Vali

csomagoló munkakörében nem csak nappal, hanem éjjel is képes a maximumot hozni, így mutatva példát a kolléganői számára is!

Miért tartjuk fontosnak környezetünk megóvását?

Édesanyám és édesapám mindig azt tanította nekünk, hogy ismerjük meg a természetet. Túráztunk az erdőkben, kirándultunk, várakat, hegyeket ismertünk meg és azok élővilágát.
Akkor valahogy minden tisztábbnak tűnt, és mi m
ost is ezt szeretnénk. Nem akarunk az erdőkben szemetet látni, és nem akarunk a tengerekben szemétszigetet nézni…

Szerencsére Magyarországon is egyre jobban fejlődik ez a fokú tudatosság, egyre többen gyűjtük a szemetet szelektíven, és hidd el, hogy ez sokkal többet számít, mint gondolnád!

Úgy érzed szívesen erősítenéd csapatunkat? Jelentkezz most!

Ha tudni szeretnéd mi vár rád, hogyha velünk dolgozol, nézz szét munkaköreink között!

ÁLLÁSAJÁNLATOK >

Úgy érzed szívesen erősítenéd csapatunkat? Jelentkezz most!

Ha tudni szeretnéd mi vár rád, hogyha velünk dolgozol, nézz szét munkaköreink között!

ÁLLÁSAJÁNLATOK >

Jelentkezz meghirdetett ÁLLÁSAINKRA!

Írj, vagy hívj bennünket és akár egy héten belül munkába állhatsz!

KAPCSOLAT >